Munkatársak

Kollégiumunkban összesen kilenc kolléga dolgozik nap mint nap diákjainkért.

Öten a pedagógiai-nevelési feladatokat látjuk el. A kötelezően előírt és a szabadidős programok megszervezésén kívül figyelemmel kísérjük minden diákunk tanulmányi fejlődését is. Több tantárgyból egyéni illetve kiscsoportos korrepetálásokon segítünk azoknak, akik ezt kérik. Igyekszünk diákjainkkal személyes kapcsolatot kialakítani, örülünk, ha örömeiket és gondjaikat megosztják velünk. Ha tudunk, segítünk.

Másik négy munkatársunk a technikai feladatok elvégzéséért felelős. Ők gondoskodnak arról, hogy az iskolából hazaérő diákjainkat minden nap tiszta és rendezett környezet fogadja, illetve ők nyújtanak nagy segítséget abban is, hogy nyomon tudjuk követni, diákjaink mikor hol tartózkodnak. Egy kolléga pedig a gazdasági ügyeket intézi.

Bemutatkoznak a nevelők és a technikai munkatársak...